HTML

Utolsó kommentek

Friss topikok

Kategóriák

Indavideó

Indafotó képek

Külső feed

Houston we have a problem

Címke feed

    Nincs megjeleníthető elem.

Tom és Jerry

2014.03.09. 12:20 N Karesz

A Tom és Jerry (Tom and Jerry) egy sikeres és hosszú életű, színes, amerikai (Technicolor) rajzfilmsorozat, amelyet William Hanna és Joseph Barbera írt és rendezett a Metro-Goldwyn-Mayer filmstúdió számára. Annyira népszerűvé vált a két figura, hogy még napjainkban is készítenek kisebb epizódokat, vagy egész estés filmeket. A sorozat epizódjai – számos egyéb kitüntetés mellett – összesen hét Oscar-díjat nyertek

TomandJerry.jpg

William Hanna és Joseph Barbera összesen 114 epizódot készített 1940 és 1957 között az MGM stúdió animációs részlegénél Hollywoodban, Kaliforniában. 1957-ben az MGM bezárta az animációs részlegét, azzal a jelmondattal, hogy az ismétlések ugyanannyi jövedelmet hoznak, mint az újonnan készítettek.

1960-ban az MGM stúdió arra a döntésre jutott, hogy mégis folytatni kellene a sorozatot, ezért Joe Vogel (akit a döntés miatt később kirúgtak) ötlete alapján újabb 13 Tom és Jerry epizódok készültek a Rembrandt Films gondozásában, Csehszlovákiában, Gene Deitch vezetésével. Ekkor a producer William L. Snyder és a zeneszerző Steven Konichek (eredeti nyelven Štěpán Koníček) volt. (Érdekesség, hogy a stáb tagjainak neveit angolosították, nehogy valaki kommunistának higgye őket.)

Az újabb epizódok 1963-tól ismét Hollywoodban készültek, Chuck Jones vezetésével 1967-ig. Chuck Jones 30 évig dolgozott a Warner Bros. animációs részlegénél, ahol a Bolondos dallamok rendezője volt. Ekkor Jones mellett dolgozó animátorok is otthagyták a Warner Bros.-t, és megalapították a Sib Tower 12 stúdiót (aminek a neve 1964-ben MGM Animation/Visual Arts lett), ahol a Tom és Jerry sorozatot folytatták. Jones összesen 34 részt készített, s ezen részek színvonala megközelítette az eredeti Hanna és Barbera által készített részekét.

A Tom és Jerry később újra megjelent a televízióban az 1970-es, '80-as és '90-es években új részekkel, Joseph Barberának, William Hannának és a Filmation Studios-nak köszönhetően. Jelenleg a Warner Bros. rendelkezik a Tom és Jerry jogaival, és készíti a Tom and Jerry Tales-t, amelyet az Egyesült Államokbeli The CW csatornán sugároznak.

A Tom és Jerry sorozat születése Rudolf Isingnak köszönhető, aki az első, az "Elbocsátás (Puss gets the boot)" című epizód producere volt. Eredetileg Ising a két rajzfilmfigurát Jaspernek, és Jinxnek nevezte el, többször hallhatni, hogy a macskát eltartó asszony rászól:

„Jasper?! Jasper! Mm-hmm… that no-good cat!” - azaz - „Jasper?! Jasper! Mm-hmm… az a mihaszna macska!”

William Hanna és Joseph Barbera a hét Oscar-díjjal
Teljes cikk : hu.wikipedia.org
Nézhető : sorozatbarat.co
140 rajzfilm : videakid.hu
Rajzfilmek : gyerekfilmek.hu
Tom és Jerry mesék : mesek.cc
Honlap angol nyelven tomandjerryonline.com

Szólj hozzá!

Címkék: rajzfilmsorozat Tom és Jerry

Cobra 11

2013.11.22. 15:13 N Karesz

A lélegzetelállító autósüldözések új részekkel folytatódnak: a Cobra 11, az európai filmgyártás egyik legsikeresebb akciósorozata visszatér a képernyőkre.

Eredeti cím: Alarm für Cobra 11

Német akciófilm-sorozat

Főszereplők:

Erdogan Atalay – Semir Gerkhan
René Steinke – Tom Kranich
Jockel Tschiersch – Günther Fallada
Caroline Schreiber – Iris Fallada
Klaus Zmorek – Timo Bresser
Chrissy Schulz – Patricia Bresser

A lélegzetelállító autósüldözések immáron a 9. évad epizódjaiban folytatódnak: a Cobra 11, az európai filmgyártás egyik legsikeresebb akciósorozata visszatér a képernyőkre. Semir Gerkhan és régi-új társa, Tom Kranich az autópálya-rendőrség tagjai nem kímélik magukat, ha az autópályán közlekedők biztonságáról van szó.

Autótolvajok, drog-futárok, fegyvercsempészek, menekülő gyilkosok és ámokfutó autósok – Semir és Tom szürkének aligha mondható hétköznapjainak visszatérő szereplői. Biztonsági öveket bekapcsolni! Indul a Cobra 11!

Forrás : rtlklub.hu

Eredeti névSzerepbeli név, foglalkozási köreMikor szerepel(t)Első epizódUtolsó epizódA szereplő távozásának oka
Főszereplők
Erdoğan Atalay Semir Gerkhan, Bűnügyi főfelügyelő 3. rész óta Az új kolléga (1996)  ? Jelenleg is főszereplő
Tom Beck Ben Jäger, Bűnügyi főfelügyelő 180. rész óta A koronatanú (2008)  ? Jelenleg is főszereplő
Katja Woywood Kim Krüger, Bűnügyi tanácsadó („Főnök“) 189. rész óta Kábulat (2009)  ? Jelenleg is főszereplő
Daniela Wutte Susanne König, Titkárnő 158. rész óta Egy jóbarát halála (2007)  ? Jelenleg is főszereplő
Katrin Heß Jennifer "Jenny" Dorn, Rendőr őrmester 219. rész óta Ismeretlen magyar cím (2011)  ? Jelenleg is főszereplő
Gottfried Vollmer Dieter Bonrath, Rendőr őrmester 16. rész óta Öngyilkos száguldás (1997)  ? Jelenleg is főszereplő
Niels Kurvin Hartmut Freund, Bűnügyi technikus (KTU) 98. rész óta Tűzkeresztség (2003)  ? Jelenleg is főszereplő

Forrás : hu.wikipedia.org

Visszanézhető : rtlklub.hu

Megnézheti a teljes sorozatot ITT '

Szólj hozzá!

Címkék: Cobra 11

A zöld íjász

2013.02.07. 12:38 N Karesz

A milliárdos playboyt, Oliver Queent (Stephen Amell) mindenki halottnak hitte, miután apjával öt éve hajótörést szenvedett a Csendes-óceánon. Hazatérése egész Amerikát felkavarja, és mindenki arra számít, hogy ezek után még nagyobb hévvel veti magát az élvezetekbe. Oliver azonban fogadalmat tett apjának, hogy rendbe hozza a várost, melyet egy korrupt társaság tart a kezében. Látszólag folytatja korábbi életstílusát, éjszaka azonban a bűnösök nyomába ered. 
Szereplő(k): 
Stephen Amell (Oliver Queen)
Katie Cassidy (Dinah 'Laurel' Lance)
Colin Donnell (Tommy Merlyn)
Willa Holland (Thea Queen)
Susanna Thompson (Moira Queen)
David Ramsey (John Diggle)
Paul Blackthorne (Quentin Lance) Forrás : port.hu 
A sorozat az RTL Klub csatornán nézhető vagy a Nézd Most oldalon' A szereplőkről bővebben a rtlklub.hu-n '  

Kattintson a videómegosztóra és a SKIP AD-ra '

01 rész - Hazatérés

Indavideó

Purevid 

02. rész - Tiszteld apádat!

Indavideó 

03. rész - Magányos vadász

Purevid

4. rész - Az ártatlan

Played.to

 

 

Szólj hozzá!

Címkék: A zöld íjász (Arrow)

Csont nélkül ,amerikai sorozat

2013.01.15. 13:45 N Karesz

Walter Sherman (Geoff Stults) súlyos trauma következtében visszafordíthatatlan fejsérülést szenved. Cserébe azonban csodálatos képességre tesz szert, bármit, bárhol, bármikor megtalál, legyen az akár az óceán legmélyebb bugyrában. Walter Sherman kiváló társakkal rendelkezik. Leo Knox (Michael Clarke Duncan), Isabel (Mercedes Masöhn) és Willa (Maddie Hasson) fedezik a ténykedését, melynek olykor, és szinte mindig a törvény sem szab határt.
Szereplő(k): 
Geoff Stults (Walter Sherman)
Michael Clarke Duncan (Leo Knox)
Maddie Hasson (Willa Monday)
Mercedes Masöhn (Isabel)
John Francis Daley (Dr. Lance Sweets)
Toby Hemingway (Timo Proud)
Eric Roberts (Shadrack)
Peta Wilson (Pope)
T.J. Thyne (Dr. Jack Hodgins)

Forrás : port.hu

A sorozatot az RTL Klub sugározza hétfő este 20:25-től' Több információ : rtlklub.hu
Kattintson a részre és a SKIP AD-ra '

01. rész 02. rész 03. rész 04. rész 05 rész

Nézhető a sorozat : Sorozatbaráton 

                                 Onlinewebfilmeken

Szólj hozzá!

Címkék: Csont nélkül

Szulejmán (Muhtesem Yüzyil) - török sorozat

2013.01.06. 22:39 N Karesz

Január 9-én elkezdődött Szulejmán sorozat az RTL Klub csatornán.Ez egy új török sikersorozat,mely sok országban ért el nagy sikereket .Jó lesz felkészülni a szerda estékre,mert egy nagyszerű történelmi sorozatot nézhetnek.Jó szórakozást '


26 évesen a világ meghódítására készül, és ezt elsősorban új módszerekkel próbálja elérni. Közben folyamatosan érkeznek az új szolgák és háremhölgyek a szultán palotájába, hogy a frissen trónra került uralkodó kedvére válogathasson. Így kerül az udvarba a gyönyörű Rokszolana, akinek a családját a tatárok lemészárolták. A háremben lévő lány mély benyomást tesz Szulejmánra, ám a szultán asszonya és édesanyja rossz szemmel nézik a fellángoló szerelmet, és mindent megtesznek, hogy eltávolítsák az udvarból Rokszolanát.
Az asszonyok féltékenysége mellett az uralkodóra többen is veszélyt jelentenek. Néhány befolyásos pasa, akik ellenzik Szulejmán szokatlan reformintézkedéseit, aki a területeiken élő egyiptomiaknak és a különböző származású kereskedőknek szabadságjogot adományoz, cselszövésre készülnek a szultán ellen.

    

HALIT ERGENC   

    

Részlet

rendező: Yagmur Taylan, Durul Taylan
forgatókönyvíró: Meral Okay
zeneszerző: Soner Akalin, Fahir Atakoglu, Aytekin G. Atas
operatőr: Aydin Sarioglu
producer: Timur Savci

szereplő(k): 
Halit Ergenç (I. Szulejmán)
Nur Aysan (Mahidevran)
Okan Yalabik (Pargali Ibrahim Pasa)
Meryem Uzerli (Hürrem)
Nebahat Çehre (Ayşe Hafsa)
Selma Ergeç (Hatice)
Tansel Öngel (Alvise Gritti)
Filiz Ahmet (Nigar Kalifa)
Burcu Tuna (Gülnihal Hatun)

port.hu

Bővebben http://www.rtlklub.hu/sorozatok/szulejman/

 A Szulejmán török sorozatot az RTL Most oldalán nézhetik egy hétig Magyarország területén regisztráció után .A részek tartalmát olvashatja és nézheti a hegykozcsatarimozi.blogter.hu-n '

Kattintson a videómegosztóra és a SKIP AD-ra'A rész sugárzása után nézhető online-n.

01 rész

Szulejmán trónra jutásának természetesen Európa-szerte híre megy, akárcsak reformjainak, miszerint a Földközi-tengeren zajló árucseréket is kézben akarja tartani. Seregét már javában készíti a hadjáratra, mikor hírül kapja, hogy a keleti gyarmatoknál lázadások törnek ki. A nyugati hadjárattal így várnia kell, amit a keresztény hatalmak üdvözölnek. A szultán első komolyabb teendője tehát rendet tenni keleten. A palotában folytatódik az ágyasok képzése. Oktatóktól tanulják az illendő viselkedést, etikettet. Rokszolana rendre hangot ad nemtetszésének, amivel még inkább felhívja a szultánhoz közel álló emberek figyelmét, és általuk persze az uralkodóét.

Dailymotion-40 perc

Indavideó -Letiltva '

Putlocker 

Purevid 

02. rész

Az Oszmán Birodalom újra összeütközésbe kerül a Magyar Királysággal. Szulejmán követeket küld Budára, noha már fontolgatja, hogy óriási hadseregével megtámadja Magyarországot. A palotában Alexandra (Rokszolana) egyre inkább közelebb kerül a szultánhoz, olyannyira, hogy eltölthet egy éjszakát az uralkodóval. Az éjszaka még inkább megerősíti korábbi kölcsönös vonzalmukat, s a lány a szívét is a padisahnak ajánlja.

Dailymotion

Videobam  

Purevid

Indavideó - Letiltva

 

03 rész

 

Folytatódnak a nagy hadjárat előkészületei, s az oszmán sereg egy része Egyiptomba indul, hogy leverje az ottani lázadásokat. Szulejmán elsődleges célpontja továbbra is Rodosz, de az afrikai forrongások miatt azzal még várnia kell. Addig is utasítja Ibrahimot, hogy keressen olyan kereskedőket, akik Rodoszon belső viszályt szítva segítsék elfoglalni azt. Az uralkodó tisztelete jeléül Alexandrát Hürremnek nevezi, s ezzel kivételezetté teszi. Amikor Hürrem él ezzel a jogával, a szultán anyja tömlöcbe vetteti a lányt.

Videobam

Indavideó-Letiltva

Purevid 

 

04 rész

A szultán követet küld II. Lajos magyar királyhoz, hogy kötelezze az adók megfizetésére. A király válaszul lefejezteti a követet, így jelezve, hogy a keresztény Európa nem fog behódolni az oszmán uralkodónak. Az egyiptomi lázadást Szulejmán serege leveri, így fokozott erővel készül Szulejmán a Rodosz és a keresztény nyugat elleni nagy hadjáratra. A szultána újra gyermeket vár, így nagy öröm költözik a palotába. Hürrem azonban nem osztozik az örömben, mert attól tart, hogy elveszíti az uralkodó kegyét. A szultán anyja továbbra sem nézi jó szemmel az egyszerű rabszolgasorból származó Hürrem és fia kapcsolatát. Ibrahim szerelmet vall a szultán húgának, pedig jól tudja, hogy a fejével játszik.

Videobam

Indavideó - Leiltva

Purevid

 

05 rész

 

 

Szulejmán hadseregét erősítve még több hajót építtet, s még több ágyút öntet, hogy mielőbb megindíthassa nyugati hódító hadjáratát. Velence üdvözli II. Lajos magyar király Portának adott válaszát, és biztosítja az uralkodót az oszmán törökök elleni támogatásáról. A szerájban óriási botrány tör ki, amikor eltűnik Hürrem kedves, szultántól kapott gyűrűje. A lány érzi, hogy a történtek mögött Mahidevran, a szultán első feleségének intrikája áll, de bizonyítani nem tudja. Ibrahim diszkréten visszaszerzi az ékszert, s valaki a háttérben ügyesen az egyik ágyasra tereli a gyanút. Hürrem elhatározza, hogy a szultán felesége lesz, ezért szövetkezik Szümbül agával, aki azt tanácsolja, hogy vegye fel a muszlim vallást.
Indavideó
Purevid

 

6. rész  

A szultán serege felkészül a hadjáratra. Szulejmán II. Lajos válaszát, a követ lefejezését hadüzenetnek veszi, és elrendeli a sereg mozgósítását. A hír kiszivárog, s a velencei követ sürgős üzenetet küld, hogy figyelmeztesse Európát, így II. Lajost is a közelgő veszélyre. A Mahidevrannal történt összetűzés során Hürrem súlyosan megsebesül. A hárem vezetői azonban mindent elkövetnek, hogy ne derüljön ki az eset. S mikor Szulejmán magához rendeli Hürremet, a lány a vezetőket védve megtagadja a parancsot.

Videobam

 

7. rész 

A háború előkészületei befejeződnek, a szultán serege készen áll az indulásra. Európa lekezelően figyeli az eseményeket, Lajos túlságosan is megbízik a támogatóiban. A kémek jelentései alapján arra gyanakszanak, a szultán Magyarország ellen vonul az országok feszült helyzete miatt. Szulejmán megtudja, hogy Máhidevrán félholtra verte Hürremet. A szultán megdöbben felesége gonoszságán, és száműzi a palotából, frigyüket pedig lezártnak tekinti. Szulejmán anyja azonban újra védelmébe veszi Máhidevránt.
Rapidvideo 

 

8. rész 

Megkezdődik Szulejmán hadjárata. A szultán Buda helyett a Magyar Királyság déli erősségét, Nándorfehérvárt tűzi ki célpontnak. A szerájból Hürremet el akarják távolítani, ezért a megbízott fővezér fia ajánlatot kap: ha felségül veszi a lányt, elviheti. Az ifjú hajlik is az alkura, ám Hürrem – noha parancsba kapja - hallani sem akar a frigyről. Hogy csak a szultán engedélyével távolíthassák el, védekezésül cselhez folyamodva azt állítja: gyermeket vár.
Dailymotion 

9. rész

Szulejmánnak sikerül a cselt végrehajtani és meglepni Lajost egy esküvői lakomán. Lajos és kísérete azonban megszökik egy titkos alagútrendszeren át. Hürren halálra rémülten várja a bábát, akit azért küldenek, hogy kiderítse, valóban gyermeket vár-e. Amennyiben hazudott, biztos halál vár rá. Mahidevran biztos benne, hogy a lány csak hazudott, amiért férjhez akarták adni Szulejmán háta mögött.

Dailymotion 

 

10. rész

Szulejmán serege beveszi Nándorfehérvárt. A sikeres ostromot követően a szultán télre visszaparancsolja a hadát. II. Lajos király nem tart attól, hogy Szulejmán eljuthat Budáig. A szerájban Hürrem továbbra is megkülönböztetett figyelmet élvez terhessége miatt, és alig várja, hogy Szulejmán hazatérjen a háborúból. Mahidevran végső kétségbeesésében a legrosszabbtól sem riad vissza. Szolgálói megfenyegetésével megmérgezi Hürrem ételét. Ibrahim a mérgezés miatt kis híján elveszti a szultán bizalmát.

Dailymotion

 

11. rész

 

A szultán hazatér a háborúból. Örömteli hír fogadja, miszerint Hürrem várandós. Ám sokáig nem örülhet, mert a lányt megmérgezik. Egy szolgát felbérelnek, hogy Hürrem vacsorájába mérget csepegtessen. A gyors segítségnek hála azonban Hürrem életben marad. Azonnal megkezdődik a nyomozás a vétkesek előkerítéséért. Az elkövető szolgát, mielőtt vallana, megölik, ám társát, Gülsahot sikerül szóra bírni.

 

Dailymotion 

 

12. rész

Az oszmán sereg tavaszi hadjáratára készül. A célpont ezúttal Rodosz szigete. A szultán azonban megtévesztésre készül. II. Lajos magyar királyhoz küldött levelében Buda megtámadását és elfoglalását írja. Így az európai keresztény hatalmak erre a támadásra készülnek, és nem a Földközi-tengerre összpontosítanak. A szerájban Szulejmán tudomására jut, hogy anyja kiajánlotta Hürremet az egyik pasa fiának, és ezzel szembesíti is a válide szultánát. Mérgezése után Hürrem új lakosztályba kerül, hogy nyugodtan készülhessen a szülésre. Legjobb barátnője, Maria is felveszi a muzulmán hitet, és Gülnihal néven - Ibrahim hatására - a szultán ágyasaként is bemutatkozhat.

 

13. rész

A szultán továbbra is rodoszi hadjáratára készül. Elrendeli seregei toborzását, és új hajók megépítését. Rodosz továbbra sem veszi komoly fenyegetésnek az Oszmán Birodalmat. Megszületik Hürrem gyermeke. A herceg nagyapja után a Mehmet nevet kapja. Hürrem már az első napon szembesül az uralkodói család szokásaival. Gyermekét szinte csak percekre láthatja, az etetés időszakában. Ibrahim is neheztel azért, hogy Hürrem Mahidevran helyére akar lépni, és összefog Mahidevrannal.

Played.to 

 

14. rész

Híre megy Európában, hogy az Oszmán Birodalom újabb hadjáratra készül. Mikor Rodosz helytartója kézhez kapja Szulejmán fenyegető levelét, a pápához fordul segítségért. Mahidevran retteg a gondolattól, hogy Hürrem fiú gyermeket szül, és túl nagy befolyásra tesz szert az uralkodónál. Titkos pártfogójához, a szultán bizalmasához, Ibrahimhoz fordul segítségért, aki készséggel támogatja őt Hürremmel szemben. Amikor Szulejmán új ágyast kér, Ibrahim Hürrem egyetlen barátnőjét, Gülnihalt választja. Hatidzsét, Szulejmán húgát ki akarják házasítani, ezért a lány megkéri Ibrahimot, hogy többé ne találkozzanak.
Played.to

15. rész

Hürrem féltékenységi rohamot rendez, amikor rájön, hogy Szulejmán egy ágyassal töltötte az éjszakát, miközben ő a gyermekükkel vajúdott. Amikor barátnőjét újra magához hívatja éjszakára a szultán, gonosz bosszút tervel ki újdonsült riválisa ellen. Gonoszsága azonban kitudódik, és a válide súlyos büntetést szab ki rá. Kiszemelik Hatidzse jövendőbelijét Musztafa tanítómester személyében.

Played.to

Dailymotion 

 

16. rész

Az európai királyságok Velence közvetítésével próbálnak békeszerződést kötni a szultánnal, sikertelenül. Hürrem megfenyegeti Ibrahimot, akit megdöbbent a lány merészsége és éleslátása. Szulejmán úgy határoz, hogy személyesen fogja megfosztani Lajos királyt a trónjától. Hatidzse belebetegszik szerelmi bánatába, amikor megtudja, hogy a kis Musztafa tanítójához akarják férjhez adni. Ibrahim ígéretet tesz, hogy megakadályozza a házasságot. Új lány érkezik a hárembe, a korábban meggyilkolt Ariel herceg hitvese, aki Lajos királynak tett ígéretét akarja beváltani úgy, hogy megöli a szultánt.

Played.to 

MoveShare

 

17. rész

Az utolsó egyeztetések folynak, s a szultán seregei készen állnak a rodoszi hadjáratra. Hürrem újra állapotos, a hírt kétségbeesetten fogadja Mahidevran. Hatidzsét a szultán parancsára kiházasítják, Pirí pasa fia, Mehmet Cselebi felesége lesz. Hatidzse magába roskad, mikor megtudja a szörnyű hírt, és öngyilkosságot kísérel meg. Az eljegyzés napján tűz üt ki a palota abban a lakosztályában, ahol a trónörökösök pihennek.

Played.to

MoveShare

 

18. rész

Elkezdődik a rodoszi hadjárat. Az Oszmán Birodalom hatalmas sereggel indul a földközi-tengeri sziget felé. Mígnem a túlságosan elbizakodott hadat olyan támadás éri, amely során a szultán hajója is megsérül. Hátidzse eljegyzésének estéjén tűz üt ki a palotában. A hercegek veszélybe kerülnek, de Viktória kimenti őket. Szulejmán egyre inkább hanyagolja Hürremet, ami miatt egyre inkább gyötrődik az asszony.

Played.to 

Dailymotion

 

19. rész

Szulejmán seregeit a rodoszi hadjárat közben támadás éri. Az uralkodó hajója is elsüllyed, de a szultán túléli a támadást. Több hónapos kitartó harc után elfoglalják a Rodosz melletti két szigetet, s mivel nem érkezik a várva várt európai segítség, beveszik magát, Rodoszt is. Hürrem második gyermekét várja, és egyre nehezebben viseli Szulejmán hiányát. Még rosszabbra fordul a helyzet, amikor az uralkodó halálhírét keltik. Hürremet egyre kevesebb tisztelet övezi a háremben, ám amikor Nigár a védelmére kel, Mahidevrannal találja magát szemben.

ZIXShare  

Played.to

 

  20. rész

Egy szultán elleni merényletben Ibrahim súlyosan megsebesül. A férfi megmenti Szulejmán életét, ám ő hajszál híján az életét veszti. A szultán azonnal meg akarja torolni, ezért parancsba adja, hogy kerítsék elő a támadás hátterében álló Murat herceget.

Megszületik Hürrem második gyermeke, egy kislány. A hírt kárörvendve fogadja Mahidevran.

Ibrahim és Hatidzse szerelme egyre inkább kibontakozik, igaz, még mindig csak levelekben.

A szultán úgy dönt, hogy hazatér.

Played.to 

Dailymotion

 

21. rész

A szultán hazatér rodoszi hadjáratából, s megtudja, hogy Hürrem leánygyermeknek adott életet. Azonban ugyanolyan szeretettel és örömmel fogadja a hírt, mintha fia született volna. Nigár tanácsára Hürrem úgy dönt, megpróbál kibékülni a hárem többi ágyasával, ezért egy mulatságot szervez számukra, és ajándékokkal halmozza el őket. Ibrahim titkos találkára hívja Hatidzsét, aki lassan esküvőjére készül Mehmet Cselebivel. Találkájukra nem derül fény, ám a szultán mégis magához hívatja Ibrahimot, mert értesül a Hatidzsével folytatott kapcsolatáról.

Played.to 

Dailymotion

 

22. rész

Szulejmán fővezérré nevezi ki Ibrahimot a rodoszi kudarca miatt eltávolított Piri pasa helyére. A posztra leginkább igényt tartó Ahmet pasa azonban nem tűrheti azt a szentségtörést, hogy nem katonaember, de még csak nem is igaz oszmán tölti be a tisztséget. Hürrem első próbálkozása, hogy békejobbot ajánljon a hárem lányainak, balul sül el. Mahidevran véget vet a Hürrem szervezte mulatságnak. Cselebiről kiderül, hogy betegsége nem egyszerű meghűlés, hanem végzetes tüdőbaj.

23. rész (Ezen a napon dupla epizód lesz, a 22. rész 21:10-kor kezdődik és utána jön a 23. rész)

Mehmet Cselebi betegsége miatt elhalasztják Hatidzse esküvőjét. A lány ennek ugyan örül, de szomorú is egyben, mert Szulejmán döntése értelmében, az eljegyzés ettől még fennmarad. Ibrahim emlékezteti a szultánt egy korábbi ígéretére, miszerint a hadjáratok végeztével engedélyezi neki a hazalátogatást. Távollétében a palota belső ügyeit Szümbül agára bízza. Mahidevran újra közelebb érzi magát a szultánhoz. A válide közbenjárására a szultán magához rendeli asszonyát, ám Hürrem tudomást szerez erről.

Played.to 

MoveShare

 

24. rész (Dupla résszel, közvetlenül jön a 24. rész után a 25. is)

Ibrahim útra kel, hogy hazatérjen és felkutassa családját. Szerelmét levélben mondja el Szulejmánnak, aki mélységesen csalódik benne. Kapcsolatuk természetesen nem marad már titok a válide szultána előtt sem, akit szintén megdöbbent a hír. Hürrem egyre reménytelenebb helyzetben érzi magát, mert a szultán elhanyagolja őt, és anyja kérésének eleget téve inkább Mahidevránnal tartó viszonyát részesíti előnyben. Ibrahim távollétében megindulnak a belső harcok az így megüresedett fővezéri tisztségre. Ennek egyik legmerészebb várományosa Ahmet pasa, aki mindenre képes, hogy elérje célját.

Played.to 

 

25. rész (dupla résszel, ez előtt 21:10-től lesz a 24. rész)

Ibrahim hazatér, ahol örömben telnek napjai, mígnem parancs érkezik a szultántól, hogy haladéktalanul térjen vissza a palotába. A szerájban az éj leple alatt Viktória, hogy ne derüljön ki az uralkodó elleni összeesküvése, meggyilkolja az egyik háremhölgyet, Ayşét. A gyanú viszont egyértelműen Hürremre terelődik, aki aznap csúnyán összeveszett a lánnyal és megfenyegette, hogy megöli. A szultán a hírről értesülve felkeresi Hürremet, és egyértelműen értésére adja, hogy megszakít minden kapcsolatot vele.

Played.to 

MoveShare - 24. és 25. rész

 

26. rész (Dupla résszel, közvetlenül jön a 26. rész után a 27. is)

Ibrahim visszatérése után visszanyeri tisztségét. A szultán felbontja Hatidzse eljegyzését Mehmet Cselebivel, és odaígéri a húga kezét Ibrahimnak. A valide szultána nem ért egyet fia döntésével. A háremben történt gyilkosság miatt a szultán parancsára Hürremet száműzetésbe akarják küldeni. Ibrahim azonban ki akarja vizsgálni az ügyet, hogy viszonozza a szultán kegyességét úgy, hogy bebizonyítsa Hürrem ártatlan.

Played.to 

 

27. rész

Hürremet száműzik a palotából, útján vele tart Gülnihal is. A valide a szultán parancsára elkezdi szervezni Hatidzse és Ibrahim menyegzőjét. Megjelenik Hatidzse nővére is a palotában, aki megpróbálja elérni, hogy felmentsék Ferhat pasát az ellene felhozott vádak alól, amelyek szerint önkényesen fosztogatta a népet. Az egyik lány felkeresi Szümbül agát, és elmondja, hogy látta Ajse meggyilkolását. Az aga azonnal Ibrahim pasa elé viszi a lányt, aki bebizonyíthatja Hürrem ártatlanságát.

Played.to 

MoveShare - 26. és 27. rész

 

28. rész (Dupla résszel, közvetlenül jön a 28. rész után a 29. is)

Ibrahim felajánlja Hürremnek, hogy visszatérhet a palotába, amennyiben attól fogva neki is engedelmeskedik. Hürrem előbb elutasítja az ajánlatát, ám később váratlanul mégis megjelenik a palotában azon a mulatságon, amelyen a szultán Ibrahim és Hatidzse menyegzőjét akarja bejelenteni. A pasák egyre inkább görbe szemmel figyelik Ibrahim felkapaszkodását, de tenni nem tudnak ellene. Hatdizse titokban elviszi Mehmet herceget Hürremhez. Viktória a kedvenc háremhölgyek közé emelkedve akar közelebb kerülni a szultánhoz.

29. rész (dupla résszel, ez előtt 21:10-től lesz a 28. rész)

Szulejmán bejelenti Hatidzse és Ibrahim eljegyzését. Hürrem a palotába visszatérésért cserébe, Ibrahimnak engedelmességet fogad. Ibrahim nászajándékként megkapja az uralkodó egyik palotáját. A valide megszervezi, hogy a palotából Hürremet eltávolítva a szultán mellé új ágyas, Viktória kerüljön. Így Viktória nem várt lehetőséget kap bosszúja beteljesítésére, a szultán megölésére.

Played.to 

MoveShare - 28. és 29. rész 

 

 

30. rész (Dupla résszel, közvetlenül jön a 30. rész után a 31. is)

Ibrahim és Hatidzse új palotájukba készülnek. Ezt használja ki a valide, s palota nézőbe hívja Hürremet, hogy a lány távolléte alatt Viktóriát, az új ágyas gond nélkül átküldhesse a szultánhoz. Közben baleset történik a palotában: Mehmet a legkisebb herceg beleesik a belső kert egyik tavába. Hürrem hamarosan tudomást szerez a valide szándékáról, és elhatározza, hogy mindenáron eltávolítja Viktóriát a palotából.

NowVideo 

Zixshare

 

31. rész (dupla résszel, ez előtt 21:35-től lesz a 30. rész)

A palotában elterjed a hír, hogy Mahidevrán újra terhes, a bába vizsgálata azonban rácáfol erre. Hürremről azonban kiderül, hogy várandós. Úgy tűnik, hogy Viktóriát sikerül eltávolítani a szultán mellől, mert a valide hajlik arra, hogy Viktóriát Ibrahim és Hatidzse palotájába költöztessék. A festő Leo, Hürrem egykori szerelme a palotába kerül, s egyelőre nem tud arról, volt kedvese a szultán ágyasa.

NowVideo 

Zixshare 

 

 

32. rész (Dupla résszel, közvetlenül jön a 32. rész után a 33. is)

Óriási készülődés kezdődik Ibrahim és Hatidzse esküvőjére, hogy a városban hatalmas ünnepség keretében házasságot köthessen az ifjú pár. Hürrem életet ad harmadik gyermekének, egy életerős fiúnak. Így kettős öröm éri az uralkodó családot, a szultán felhőtlenül boldog, Mahidevran már kevésbé.

Played.to 

Dailymotion

 

33. rész (dupla résszel, ez előtt 21:35-től lesz a 32. rész)

Megszületik a legifjabb herceg, s a gyermekáldás újra szorosabbá fűzi Hürrem és Szulejmán kapcsolatát. Mahidevran továbbra is a háttérbe szorulva igyekszik az eseményeket irányítani. Ibrahim vacsorára hívja az uralkodó családot, ahol a válide nem kis megrökönyödésére az asztalhoz ülteti Hürremet is. Majd bemutatja az udvari arcképfestőt, Hürrem egykori szerelmét.

Played.to  

Dailymotion

 

34. rész (Dupla résszel, közvetlenül jön a 34. rész után a 35. is)

Hürrem találkozik régi szerelmével, Leóval. Az uralkodó megtapasztalva Leo művészi tehetségét, felkéri, hogy fessen Hürremről és róla közös képet. Mahidevrán a hír hallatán új tervet eszel ki Hürrem ellen. Hatidzse volt lakosztályát szemeli ki magának, hogy oda átköltözve közelebb lehessen a szultánhoz. Hürrem a tervről tudomást szerezve ugyanezzel a kéréssel fordul Szulejmánhoz. Egyiptomban Ahmet pasa önkényuralmat épít ki a mamelukokkal.

 Played.to

Dailymotion 

 

35. rész (dupla résszel, ez előtt 21:35-től lesz a 34. rész)

Az Egyiptomba száműzött Ahmet pasa szultánná kiáltatja ki magát, és fellázad az Oszmán Birodalom fennhatósága ellen. Szulejmán Ibrahimot küldi Ahmet ellen, hogy állítsa helyre a rendet Egyiptomban. Hatidzse állapotos, így a pasa még nehezebb szívvel indul útnak. A palotában a szultán parancsára Hürrem kapja meg Hatidzse üresen maradt lakosztályát. Viktória Hürrem és Leó beszélgetését kihallgatva tudomást szerez a pár féltve őrzött közös titkáról.

Played.to 

Dailymotion 

 

 

36. rész (Dupla résszel, közvetlenül jön a 36. rész után a 37. is)

Ibrahim pasa Egyiptom felé tart, hogy leverje Ahmet pasa készülő lázadását. Ott tartózkodó hívei azonban megelőzik őt, így érkezésére fejét veszik a pasának, és helyreáll a rend. Szulejmán vadászatra indul, ahová Musztafát is magával viszi. Eredetileg úgy alakul, hogy a fiú miatt Mahidevran is megy, ám Hürrem fülébe jut a hír, és nem csak arra veszi rá a szultánt, hogy Mehmet fiúkat is vigye, hanem még ő maga is velük tart Mahidevran helyett.

Played.to  

 

 

37. rész (dupla résszel, ez előtt 21:35-től lesz a 36. rész)

Ibrahim Egyiptomba érkezve, az ottani lázadást leverve elkezdi a rend helyreállítását és a szultán törvényeinek beiktatását. Miután az áruló bégeket és Ahmet pasát lefejezik, a népnek támogatást és javaik visszarendelését ígéri. Eközben a birodalomban tétlenkedő janicsárok is felkelést szítanak. A szultán és Ibrahim pasa távolléte alatt a főváros ellen vonulnak, ahol rabolnak, fosztogatnak. A hír hallatán a szultán visszaindul vadászatáról. Hürrem és Musztafa herceg az uralkodót megelőzve érkezik a fővárosba.

Played.to  

 

 

38. rész (Dupla résszel, közvetlenül jön a 38. rész után a 39. is)

A szultán hazatérése után a janicsárok lázadása véget ér. Az uralkodó hajlandó meghallgatni a követeléseiket, de a lázadók hangadóit kivégezteti. Hatidzse a zavargások során történt baleset miatt elveszíti gyermekét. Ibrahim is megérkezik, de egyelőre mit sem tud a Hatidzsével történtekről. Hürrem elveszíti azt a gyűrűjét, amit Szulejmántól kapott, és eltűnéséért Mahidevrant okolja. Kiderül, nem alaptalanul.

Played.to 

 

39. rész (dupla résszel, ez előtt 21:35-től lesz a 38. rész)

A szultán parancsára a janicsárok okozta károkat helyrehozzák, és kárpótolják mindazokat, akiket veszteség ért. A velencei követ külön panasszal fordul a diván felé, melyet Ibrahim részben elutasít. Előkerül Hürrem gyűrűje, Mahidevran Nigarral visszajuttatja azzal a feltétellel, hogy Hürrem ne tudja, hogy nála volt. A szultán Hürremnek ígért egy vacsorát, melyet azonban lemond, mert Hatidzse azt szeretné, hogy az uralkodó náluk vendégeskedjen. Szulejmán szemet vet az ott szolgáló Viktóriára.

Played.to  

 

 

40. rész (Dupla résszel, közvetlenül jön a 40. rész után a 41. is)

Ferhat pasát, a valide idősebbik lányának urát mértéktelen harácsolással és önkényeskedéssel bevádolják az udvarnál. A szultána egyszer már megmentette a pasát, mikor Ahmet pasával szövetkezett. Ám ha a vádak igaznak bizonyulnak, már senki sem mentheti meg a haláltól. Leo a palotához szegődve kezd dolgozni. Hürrem gyanítja, hogy Szulejmán Viktóriával volt, mikor Ibrahimnál vendégeskedett. Nigart egyre több támadás éri, amiért elhanyagolja munkáját. Mahidevrannak köteles kémkedni, miközben Hürrem is ragaszkodik hozzá.

 Played.to 

 

 

41. rész (dupla résszel, ez előtt 21:35-től lesz a 40. rész)

Ferhat pasa fölött ítélkezik a diván: fejére kimondják a halált, és rögtön ki is végzik. Asszonya, a szultán húga Bejhan csak ura halála után értesül a hírről. Mikor megtudja, hogy fivére parancsára végezték ki Ferhatot, megtagadja őt. Ezalatt új háremhölgyek és szolgálók érkeznek a palotába. Egyiküket pedig már szinte az első napokban a szultán elé viszik. Hürrem nehezményezi, hogy az uralkodónak több ágyasa van. Szerelmi bánatában olyan kéréssel áll az uralkodó elé, amely a szultánt az ágyasaival kapcsolatban döntésre készteti.

 Played.to 

 

 

42. rész (Dupla résszel, közvetlenül jön a 42. rész után a 43. is)

Az új háremhölgyek teljesen kihozzák a sodrából Hürremet. A féltékeny asszony megfenyegeti a szultánt, hogy elhagyja a palotát, ha ő nem küldi el az ágyasokat. Ez a fajta viselkedés magát az uralkodót is meglepi. Ennek ellenére Szulejmán enged asszonyának, és ágyasait eltávolíttatja. A döntés felbolygatja az egész palotát, kiváltképp Máhidevrant, aki már előre örült Hürrem távozásának. Az uralkodó felveszi a velencei kereskedők vezetőjével.

Played.to  

 

 

43. rész (dupla résszel, ez előtt 21:15-től lesz a 42. rész)

Viktória kihallgatja Ibrahim és Hatidzse beszélgetését, amelyből kiderül, hogy a szultán folytatni akarja a hadjáratait, és Velencével szeretne szövetséget kötni. A közeli hadjáratról szóló hírt azonnal továbbítják az ifjú magyar uralkodónak, Lajosnak. Hürrem egyre komolyabb tekintélyre tesz szert a palotában, amit Mahidevrán egyre nehezebben visel, szolgálója, bizalmasa, Gülşah pedig Hürrem szultána életére tör.

Dalymotion

 

44. rész (Dupla résszel, közvetlenül jön a 44. rész után a 45. is)

Gülşah Hürremnek vélve rátámad Gülnihalra, aki kis híján belehal sérülésébe. Ezek után Gülşah Mahidevranhoz siet elújságolni a történteket, aki hála helyett félholtra vereti a szolgáját. Megindul a nyomozás, a keresés a tettes után, mert Hürrem biztosra veszi, hogy őt akarták meggyilkolni. Nigar Gülşaht kifaggatva megtudja, mi történt valójában, majd ezt kihasználva megzsarolja Mahidevrant.

Played.to 

 

45. rész (dupla résszel, ez előtt 21:10-től lesz a 45. rész)

Az elkövető személyére még mindig nem derült fény. Gülnihal felépül sérüléséből, ahogy Gülşah is. A szultán megkezdi tárgyalásait Alvise Grittivel, aki immáron az uralkodó személyes tanácsadója is. Leo megfogadja Hürrem tanácsát, és úgy dönt, elhagyja az országot, ám előtte levélben még arra kéri egykori kedvesét, hadd lássa őt még egyszer. A levél azonban Ibrahim kezébe kerül.

Played.to  

 

46. rész (Dupla résszel, közvetlenül jön a 46. rész után a 47. is)

Nigart a szultán közvetlen szolgálói közé emelik, a nő ezt azzal éri el, hogy megzsarolja Mahidevrant, akire bizonyítható lenne, hogy felbujtotta Gülsaht Hürrem megtámadására. Ibrahim kezébe kerül egy levél, amit Leo Hürremnek írt. Ibrahim követi a festőt a titkos találka helyszínére, ahonnan Hürrem megérkezése előtt elviteti Leót. Hatidzse vacsorát ad Grittinek és húgának, melyre a szultán és Hürrem is hivatalosak

Played.to

 

47. rész (dupla résszel, ez előtt 21:35-től lesz a 46. rész)

Hatidzse vacsoráján a szultán megtudja, hogy a magyar király a Vatikántól kért segítséget. Azt azonban még csak nem is sejti, hogy Lajos határozott parancsára Viktóriának végeznie kell a szultánnal. Ibrahim börtönbe záratja Leót, aki végül mindent bevall neki Hürremről és korábbi szerelmükről. A pasa ezt felhasználva tőrbe csalja Hürremet. Megfenyegeti, hogy mindent kitálal, ha a nő nem végez magával. A szultánt támadás éri, Viktória késsel tör Szulejmán életére.

Played.to 

 

48. rész

A szultán elleni sikertelen merénylet után Viktóriát börtönbe vetik. Ugyanakkor Matrakost is felelősségre vonják, hiszen az ő segítségével jutott a palotába Viktória. Ezért büntetésül a férfinak kell végeznie Viktóriával. Hürrem megorrol Nigarra, aki kiadta Leóval folytatott bizalmas levelezésüket, és amiért Ibrahim pasa az öngyilkosságba kergette a festőt. A szultán azonban továbbra sem tud Hürrem korábbi kapcsolatáról; Ibrahim pedig úgy dönt, hallgat a viszonyról.

Played.to 

Dailymotion 

 

 

49. rész

A szultán elérkezettnek látja az időt, hogy megkezdje újabb hadjáratát. Az európai politikai helyzetet és az egyház válságát kihasználva megindul a Magyar Királyság ellen. A Vatikán későn ébred rá, hogy Lajos királynak segítségre van szüksége, de igyekszik menteni a menthetőt. Hürrem és az uralkodói család az edirnei palotában vendégeskednek, ahol Hürrem életet ad a harmadik fiának. Hazatérésük után kiderül, hogy Hatidzse is állapotos. Az edirnei palotából új szolgálót hoznak magukkal.

Played.to 

Dailymotion

 

50. rész

Az oszmán sereg megindul Buda ellen, a Dráváig el is jutnak, ahol azonban a folyó útjukat állja. A janicsárok hidat építenek, hogy eljussanak Mohácsig, ahol a magyar had vert tábort. Hatidzsét terhessége és Ibrahim hiánya is egyre aggasztja, ezért Hürrem javaslatára egy jóst hívnak magukhoz annak reményében, hogy megnyugtató híreket kapnak a jövőjükről.

Played.to 

Dailymotion

 

51. rész

Szulejmán seregei megérkeznek Mohács alá, ahol megvívják a történelmi csatát. A palotában az áldozatok ünnepét ülik, amelyet beárnyékolja, hogy Hürrem írt az uralkodónak Hatidzse terhességéről. Gül aga érkezésével, Szümbül is egyre ingerültebb. Nehezen viseli a minden lében kanál szerepvállalását. Ismét új háremhölgyek érkeznek, akik közül Hürrem kiszemeli új szolgálóját. Nigarral pedig közli, hogy többé semmilyen formában nem tart igényt a szolgálataira, amiért felfedte Ibrahim pasa előtt Leóval fenntartott kapcsolatát.

Played.to  

 

 

52. rész

A mohácsi ütközet után a szultán páratlan zsákmánnyal hazatér hadjáratáról. A palotában Nigar elmondja Ibrahimnak, hogy Hürrem neheztel rá Leo halálával kapcsolatban, és bosszút forralhat ellenük. Időközben török kalózok megtámadnak egy spanyol királyi hajót, melyen Kasztília hercegnője utazik, s akit a szultánnak akarnak eladni.

Played.to 

Videobam 

 

 

53. rész

Török kalózok foglyul ejtik Kasztília hercegnőjét. Gritti szerez elsőként tudomást a hírről, és jelenti Ibrahimnak a hírt. A szultán parancsára kiváltják a hercegnőt, és az uralkodó vadászházában őrzik. Nigart a valide parancsára a palotába viszik Hatidzse szolgálatára. Nigar egyre nehezebben tudja leplezni Ibrahim iránt érzett szerelmét. Hürrem egy jóstól kér segítséget, majd Ibrahim számára mérget akar készíttetni.

Played.to 

 

54. rész

Megérkezik Konstantinápolyba a gazdag magyarországi hadizsákmány. A köznép és Hatidzse nagy megrökönyödésére Ibrahim saját kertjében állíttatja fel a Budáról származó szobrokat. A szultán kiváltságokban részesíti Mahidevránt, hogy fiát továbbra is hercegi méltóságban nevelhesse. Az asszony pedig rögtön ivókutak és fürdők építését szorgalmazza. Hürrem Jakuppal, a jóssal mérget készíttet Ibrahim pasa számára, de ehhez a jós szerint szükség van a pasa egyik személyes holmijára is.

Played.to 

Dailymotion
 

55. rész

A valide is tudomást szerez arról, hogy Ibrahim európai szobrokkal díszítette a kertjét, és ezt számon kéri a szultántól. Az uralkodó azonban védelmébe veszi pasáját. A nép sem érti a kialakult helyzetet, ám Ibrahim pasa közzé teszi, hogy a szobrokat ajándékba kapta a szultántól, így ezekért senki sem illetheti. Hürrem megszerzi a kért személyes tárgyat Ibrahimtól, hogy Jakup elkészíthesse a mérget. Közben Hatidzsénél megindul a szülés, s félő, hogy a gyermek halva születik.
played.to
 

56. rész

Frederick herceg értesül jegyese, Izabella elrablásáról, és mielőbb a hercegnő segítségére sietne, amihez Ferdinánd főhercegtől kér támogatást. Ám Ferdinánd látva, hogy ez háborúhoz is vezethet, megtagadja a hajóhad bevetését, és arra szólítja fel a herceget, hogy diplomáciai úton próbálkozzon. Hatidzse gyermeke megszületik, az újszülött életét azonban Hürrem lélekjelenléte menti meg. Tettéért a szultán és Ibrahim pasa is nagyra becsüli Hürremet.
Played.to

 

Amikor Ferdinánd megtagadja a katonai segítséget, Frederick herceg egymaga próbálja kiszabadítani jegyesét, Izabella hercegnőt. Grittitől hamarosan megtudja, hol őrzik Izabellát. Közben Gül aga is kinyomozza, hogy a vadászkastélyban őriznek egy fontos személyt. A hírt tovább viszi Hürremnek, és mert elterjed, hogy Ibrahim pasa gyakran jár oda, Hürrem úgy gondolja, szeretőt tart, így elmondja Hatidzsének is. A szultán újabb külországi feladattal bízza meg Ibrahimot. Az anatóliai lázadás leverésére küldi a pasát, aki így kénytelen újra egyedül hagyni feleségét és betegeskedő gyermekét.
Vidto 
Dailymotion 


58. rész

Frederick herceg is a szultán fogságába esik, mikor jegyese megmentésére siet. Azt azonban nem tudják belőle kiszedni, ki árulta el neki a hercegnő hollétét. Hatidzse megkéri a validét, hogy beszéljen a szultánnal Ibrahim ügyéról, de a nagyasszony nem jár sikerrel. Szulejmán ragaszkodik hozzá, hogy a pasa menjen Anatóliába, és verje le az ott kirobbant felkelést. Hürrem megbízza Gül agát, hogy derítse ki, miért tart a szultán egy ismeretlen nőt a vadászkastélyában, ám a szolga Szümbülre hivatkozik, aki viszont semmit nem mondhat erről.
VideoBam 
Dailymotion

 

59. rész

Ibrahim útnak indul, hogy leszámoljon az anatóliai felkelőkkel. A lázadó Kalender sah azonban igen komoly sereget állított fel, így a pasa titkos tárgyalásokat kezdeményez a sah híveivel. Ők azonban hűségesek maradnak Kalenderhez. Hatdizse egyre nehezebben viseli Ibrahim távollétét, és dühét rendszeresen Nigaron vezeti le. A szolga arra kéri Daje asszonyt, helyeztesse vissza a palotába, mert fél a szultánától. Hürrem továbbra sem sejti, ki a titokzatos nő a vadászkastélyban, ezért váratlanul megjelenik ott. Épp, amikor a szultán is tiszteletét teszi Izabella hercegnőnél. Izabella mindent megtenne, hogy jegyesét ne végezzék ki, ezért felajánlja Szulejmánnak a szolgálatait.
Played 

60. rész

Tisztelt Néző ' Nézze tovább a ITT' 


A szerdai rész egy-két nap után nézhető meg '

 

Szólj hozzá!

Címkék: RTL KLUB Szulejman (Muhtesem Yüzyil)

Forró nyomon Máté Krisztával

2012.12.11. 20:45 N Karesz

Ha nem látta vagy ismét megakarja nézni a  Forró nyomon Máté Krisztinával, akkor itt megnézheti.A feltöltés folyamatos minden adás után az RTL2-n.

Hosszú évek kihagyása után tér vissza a képernyőre Máté Krisztina. Heti riportmagazinja, a Forró nyomon megújult formában jelentkezik, alkalmazkodva a mostani kor elvárásaihoz.A napi műsorokkal ellentétben nem csupán az aktuális híreket dolgozza fel, inkább azok okait, következményeit. A sokakat foglalkoztató bűnügyek mellett fókuszba állítja a széles társadalmi következményekkel járó, a fiatalokat veszélyeztető és az emberek naivitására épülő ügyeket.
Mindig a néző látószögéből szemlélődik, az emberek biztonságát helyezi középpontba. Elsősorban az emberek mindennapjait érintő, őket foglalkoztató visszaélésekkel, anomáliákkal foglalkozik, nemcsak gyilkosságokkal. A műsor a jelentősebb, megoldatlan bűnügyekben együtt nyomoz a nézőkkel.

Forrás: rtl2

Figyelem' Elől az adás dátuma található.Kattintson a Videobam-ra ,majd a SKIP AD-ra' Forrás : csakonlinesorozatok.blogspot.ro

Első évad

03.10.Videobam
 

 

10.10.Videobam

 

 

17.10.Videobam


 

24.10. Videobam

 
31.10.Videobam

 
07.11.Videobam

14.11.Videobam

 
21.11.Videobam

 
28.11.Videobam

 
05.12.Videobam

12.12.Videobam

 

 

Szólj hozzá!

Címkék: nyomon Máté Forró Krisztinával

A korona hercege , dél-koreai sorozat

2012.11.26. 14:13 N Karesz

1762-ben, Young-jo király palotájában az udvari hatalmasságok belső hatalmi harca dúl, aminek a trónörökös koronaherceg áldozatul esik, saját apja éhezteti halálra. Itt találkozik véletlenül három egykorú gyerek: a bátor, elárvult Song-yeon, akit nagybátyja ad el a királyi udvarba udvarhölgynek, Dae-soo, akit eunuchnak szánnak, de még nem kasztrálták és nagyon fél emiatt, valamint a talpraesett Lee-San, a trónörökös fia, a király unokája. A három gyerek életre szóló barátságot köt. Sado koronaherceg egy rizsládába zárva raboskodik, mivel apja, Young-jo király azt hiszi, hogy összeesküvést sző ellene. Sado egy festményt bíz Lee Sanra, hogy mutassa meg a királynak, mert akkor megenyhül iránta érzett haragja. Azonban Lee San csak azt éri el, hogy szeszélyes nagyapja kitiltsa őt és anyját a palotából...

Szereplő(k): 
Lee Seo-Jin (Lee San)
Han Ji-min (Song-yeon)
Lee Soon-Jae (Young-jo király)
Cho Yeon-woo (Jung Hoo-gyeom)
Lee Jong-soo (Park Dae-soo)
Sung Hyun-ah (Hwa-wan hercegnő)
Park Eun-hye (Hyo-eni királyné)

Tartalom Egyéb epizódok

                holdpont.hu

Kattintson a részre és a SKIP AD-ra '

01 rész    02 rész     03 rész     04 rész     05 rész

06 rész    07 rész     08 rész     09 rész     10 rész

11 rész    12 rész     13 rész     14 rész     15 rész

16 rész    17 rész     18 rész     19 rész     20 rész

21 rész    22 rész     23 rész     24 rész     25 rész

26 rész    27 rész     28 rész     29 rész     30 rész

31 rész    32 rész     33 rész    34 rész      35 rész

36 rész    37 rész     38 rész    39 rész     40 rész  

41 rész    42 rész     43 rész    44 rész    45 rész  

46 rész    47 rész     48 rész    49 rész     50 rész 

51 rész    52 rész     53 rész    54 rész     55 rész

56 rész     57 rész     58 rész    59 rész     60 rész 

61 rész     62 rész     63 rész    64 rész     65 rész

66 rész    67 rész     68 rész    69 rész     70 rész

71 rész    72 rész     73 rész     74 rész     75 rész 

76 rész    77 rész         

Részek tartalma,szereposztás : csakonlinesorozatok.blogspot.ro

Új részek sorozatoknekedonline.blogspot.com 

                      sorozatbarat.hu 

 

 

Szólj hozzá!

Címkék: A korona hercege dél-koreai sorozat

Dallas 2012 - amerikai sorozat

2012.11.19. 16:56 N Karesz

Mintha mi sem változott volna, újra Dallasban vagyunk és a régi ízeket kóstolgatva, azt láthatjuk, hogy a már felnőtté cseperedett Ewing utódok diktálják a tempót és a nagy öregek a háttérből figyelve próbálják mégis felügyelni a dolgokat. A habitus a régi, minden perc tartogat valami meglepetést és azt tapasztaljuk, hogy a két alma, vagyis John Ross és Christopher nem esett messze a fájától. Mind a ketten kiköpött másai apjuknak (még akkor is, ha Christophert örökbe fogadták), Jockey-nak és Bobby-nak. Ég és föld a két fiú, és érdekeik, sőt elképzelt jövőképük is szögesen ellenkezik a másikétól.

A sorozat Bobby és Jockey Ewing fiairól szól majd, akik folytatják szüleik harcait. John Ross Ewingot és Christopher Ewingot - Jockey és Bobby fiait - ismert színészek alakítják

Az új sorozatba régi ismerősök is visszatérnek: a most hatvankét éves Patrick Duffy (Bobby), a hetvenkilenc éves Larry Hagman (Jockey) és a hetvenéves Linda Gray (Samantha) is szerepet kapott a sorozatban.

Forrás : http://www.life.hu/

Bobby nem árulja el a családnak, hogy halálos beteg, abban bízik, hogy marad elég ideje véget vetni az évek óta tartó viszálynak. Ehhez azonban Jockey segítsége is kell, akit egészen más cél hajt. Mindenben támogatja nagyratörő fia, Johnny terveit, aki még Southforkot is feltúrja az olajért. Az alternatív energiával kísérletező Christopher rossz szemmel nézi unokatestvére ügyeskedéseit, aki egykori szerelmét, Elenát is elcsábította.

Forrás : port.hu

Szereplők :

Josh Henderson

Jesse Metcalfe

Jordana Brewster

Julie Gonzalo

Brenda Strong

Patrick Duffy

Linda Gray

Larry Hagman 

 

 

Kattintson a képgalériára '

Az évadok tartalmát megnézheti a hu.wikipedia.org-n

Kedves Néző ' A sorozat részeit megnézheti az RTL MOST  oldalán regisztrálás után ' 
Kattintson a részre és a Skip AD-ra ' Angol nyelven nézheti , ha a feliratos szóra kattint .A videó tartalmáért a videómegosztó a felelős.Jó szórakozást '

01. rész - Őrségváltás

 

Bobby úgy dönt, eladja Southforkot. A bejelentéskor nagy meglepetés éri, Johnny bevallja, hogy titokban fúrásokat végeztetett a ranchon, és hatalmas mennyiségű olajat talált szerelme, Elena segítségével. Kitör a botrány, Bobby megtiltja a további fúrásokat. Johnny apjához, Jockeyhoz fordul segítségért.

 

02. rész-A nagy átverés

Bobby elmondja a feleségének, hogy hamarosan életveszélyes műtéten esik át. Christopher szeretné bebizonyítani apjának, hogy alkalmas a birtok vezetésére. Mindezt először azzal, hogy helyrehozza a kutatási hibáit. Jockey idegesen várja, hogy meginduljanak a folyamatok a birtok megvételéhez, ezért felkeresi a felügyelőség lefizetett vezetőjét.

02 rész 

Feliratos

03. rész-A bizalom ára

Bobby sikeres műtéten esik túl. A daganatot eltávolítják, de az orvosok jó esélyt látnak arra, hogy újra kifejlődik, ezért kezelést javasolnak. Jockey elnézi fiának, hogy átvágta a southforki ügylettel. Közben Cliff Barnes megjelenik, aki szintén megvásárolná a birtokot, ám Bobby elutasítja az ajánlatát. Barnes ekkor Christophert környékezi meg, hogy az ő kutatásain keresztül férkőzzön közelebb a családhoz.

03 rész

Feliratos

 

04. rész -Titkok és hazugságok

Johnny sarokba szorítja Rebeccát, akiről megtudja, hogy ő küldte a hazug e-mailt Elenának. A hallgatásáért cserébe arra kötelezi a lányt, hogy készítsen képeket Mitch Lobell fiáról. Miután a férfi narkós, és sok van már a rovásán, egy újabb visszaeséssel Jockey elhallgattathatná az apját, aki eddig zsarolta őket az Southfork ügylet kapcsán. A család közben megkezdi a költözködést, és készül az utolsó búcsú-eseményre

04 rész  


05. rész -Tények és talányok


Bobby őrjöng, amikor megtudja, hogy Jockey nevére került Southfork tulajdonjoga. A költözést felfüggeszti, és harcba száll, hogy megakadályozza bátyja tervét. Christopher egy videófelvétellel megzsarolja Johnnyt. A felvételből kiderül, hogy Johnny ismerte a szerződéskötés előtt is a csalást elkövető Marta valódi személyét. Ann megkéri volt férjét, hogy bontsa fel Jockeyval azt a megállapodást, amellyel késleltetni lehet a fúrások elkezdését.

05 rész 

Feliratos

 06. rész-

Ellenségem ellenségeRebecca talál egy régi dokumentum-másolatot, melynek segítségével Bobby leállíthatja a fúrásokat Southforkban. Jockey Las Vegasba utazik, azzal az indokkal, hogy teret ad a fiának, valójában azonban Cliff Barnes után nyomoz. Rebecca közli a bátyjával, hogy nem vesz részt tovább a Ewing család kisemmizésében, és elárulja, hogy állapotos.

06 rész 

 Feliratos


07. rész -
Járulékos veszteségA bányászati jogok miatt Johnny továbbra sem tud Southforkon fúrni. Samanthától kér segítséget, aki meggyőzi Elenát, hogy biztosítsa Johnnynak azt az olajmennyiséget, amire Jockey-val szükségük van. Rebecca elmondja Christophernek, hogy terhes, ám a fiú nem hisz neki, és elvégeztet egy apasági tesztet. Harris feljelenti Bobbyt, Marta Del Solt pedig befektetői holtan találják.

07 rész 

Feliratos 

08. rész 

Johnnyt lecsukják Marta Del Sol meggyilkolásáért, s a börtönben két elítélt félholtra veri. Bobby hajlandó megváltoztatni a döntését Johnny érdekében, ám Christopher másik ötlettel áll elő. A saját szabadalmát ajánlja fel a venezuelai befektetőknek, akik felmérve a benne rejlő lehetőségeket, hajlanak a cserére. Közben Samantha is mindent elkövet, hogy Johnnyt mentesítsék a vádak alól. Ráveszi az orvosszakértőt, hogy a halálesetet öngyilkosságnak állítsa be.

09. rész -
Családban marad..Jockey hazatér, amikor megtudja, hogy az öccse súlyos beteg és a fia börtönben van. Bobby és Jockey együttesen sarokba szorítják Vicentét, így előkerül a bizonyíték a gyilkosságról, és Johnnyt szabadon engedik. Christopher és Johnny közös céget alapítanak, amibe Elenát is beveszik. Rebecca mindent megtesz, hogy visszaszerezze Christopher bizalmát.
10. rész 
Christopher rájön, hogy Rebecca ismét hazudott, és kiadja az útját. Elena megtudja, hogy Johnny benne volt a southforki csalásban, ezért otthagyja a fiút. A szépreményűnek hitt közös vállalkozás rosszul indul. Christopher azonnal felkeresi Elenát, és szerelmet vall neki. Johnny keserűségében elhatározza, hogy mindent megszerez magának, kerül, amibe kerül.
Feliratos

 

 Forrás : sorozatbarat.hu
 Nézhető : onlinefilmletoltes.eu
                 onlinewebfilmek.blogspot.ro 

Második évad 
 

Kedves Néző ' Minden péntek este 20:30-tól sugározza az RTLII a Dallas második évadát. Megnézheti a második évadot angol nyelven vagy román felirattal. Kattintson  a rész alatti videó megosztóra és a SKIP AD-ra ' '
 

01. rész 

Played.to 
02. rész
03. rész
04. rész
05. rész
06. rész
07. rész
08. rész
09. rész
10. rész
11. rész
12. rész
13. rész
14. rész
15. rész
 

Új 3. évad - feliratos 

01. rész

Played

02. rész

Videobam 

 

 

Szólj hozzá!

Címkék: Dallas 2012

A végső akarat török sorozat

2012.11.17. 18:13 N Karesz

Egy újabb török sorozat hódítja a magyar nézőket.Ez A végső akarat című török sorozat.Sajnos sok néző még nem tudja nézni az RTL II csatornát.Számukra és  a sorozat rajongóinak nagy örömére megnézhetik a sorozatot.

“Minden nőnek jogában áll kiválasztani gyermekei anyját.”
Lale, kétgyermekes anyuka és boldog feleség. Amikor megtudja, hogy agydaganata van, nem akar szenvedést okozni családjának is, ezért elhagyja őket. Azonban nem szeretné, ha gyermekei anya nélkül nőnének fel, ezért kiválasztja utódját. Férje szerelembe esik ismét, nem is sejtve, hogy új kedvesét Lale szemelte ki. Szívbemarkoló, fordulatokban gazdag török filmsorozat.
Főszereplők:
Ece Uslu (Lale)
Sinan Sümer (Ege)
Burcu Kara (Zeynep)
Gökhan Tepe (Ates)
Seda Güven (Eda)

Délután 15:00, másnap 08:30 van az ismétlés az RTL2-n ‘ Bővebb információ a sorozat oldalán és az tv.animare.hu – n ‘Itt is musor.tv

Bővebb információ : rtl2.hu 

Végső akarat – Képekben

Elveda derken
Kattintson a képre!

 

Kedves Néző ' A végső akarat sorozat kb. 102 részből áll. Lehet,hogy több része lesz. Kattintson a részre és a SKIP AD-ra. Jó szórakozást'

01. rész 02. rész 03. rész 04. rész
05. rész
06. rész 07. rész 08. rész 09. rész 10. rész
11. rész 12. rész 13. rész 14. rész 15. rész
16. rész 17. rész 18. rész 19. rész 20. rész
21. rész 22. rész 23. rész 24. rész 25. rész
26. rész 27. rész 28. rész 29. rész 30. rész
31. rész 32. rész 33. rész 34. rész 35. rész
36. rész 37. rész 38. rész 39. rész 40. rész
41. rész 42. rész 43. rész 44. rész
46. rész 47. rész 48. rész 49. rész
50. rész
51. rész
52. rész 53. rész 54. rész 55. rész
56. rész 57. rész 58. rész 59. rész 60. rész
61. rész 62. rész 63. rész 64. rész 65. rész
66. rész 67. rész 68. rész 69. rész 70. rész
71. rész 72. rész 73. rész 74. rész 75. rész

 




Nézhető online-sorozatok.tv

                online-filmek.org

                online-telenovella.com  

                sorozatbarat.hu                


További információkat itt megnézheti '

Vásárolhatsz olcsóbban kedvezménnyel és életed végéig tartó jövedelmet szerezhetsz 'Kattints ide '


Szólj hozzá!

Címkék: török sorozat A végső akarat

Tiltott szerelem , török sorozat

2012.11.11. 18:13 N Karesz

A Tiltott szerelem című telenovella sztorija egy romantikus török regényen alapul és napjaink Törökországában játszódik. A történet egy gazdag, ám özvegyen maradt férfi, Adnan életéről szól, aki isztambuli rezidenciáján él két gyermekével és egy nőcsábász rokonával, Behlüllel. A család élete azonban fenekestül felfordul, amikor Adnan megismerkedik a nála jóval fiatalabb, bájos Bihterrel. A férfi azonnal szerelemre lobban és nem sokkal az első randevú után megkéri a lány kezét. A fiatal lány pedig igent mond, mert így akar bosszút állni az anyján, aki régóta szemet vetett már Adnanra. Hiába is tiltakozik mindkét fél rokonsága, a pár minden lebeszélés ellenére egybekel. A rokonok a menyegző után is mindent megtesznek, hogy szétválasszák az ifjú párt, ebből aztán számos konfliktus, félreértés, ármány és intrika adódik...
Ne tévesszék össze a hasonló című venezuelai sorozattal'
Szereplő(k): 
Beren Saat (Bihter Yöreoglu)
Kivanç Tatlitug (Behlül Haznedar)
Nebahat Çehre (Firdevs Yöreoglu)
Nur Aysan (Peyker Yöreoglu)
Ilker Kizmaz (Nihat Önal)

Tartalom : Egyéb epizódok
                  holdpont.hu

A sorozat megnézhető ha rákattint a 

 tovább>> . 5 másodperc után kattintson SKIP AD-ra. Jó szórakozást '


 

Szólj hozzá!

Címkék: török sorozat Tiltott szerelem

süti beállítások módosítása